
Kedves szülővárosom, Kaposvár érdekes és színes múltjára, gimnáziumi éveim alatt 1996 körül csodálkoztam rá, miután kezembe került Lévai József György “A betyár koponyája” című könyve. A Kaposvári Városszépítő Egyesület gondozásában megjelent kiadványt, még több másik követte. Mindegyikre azonnal lecsaptam, annyira elvarázsoltak. Később az íróval is jó barátságba kerültem, megismertem küzdelmes életútját. Az ő hatására egész másként kezdtem nézni városomra, a valaha itt élt emberek életére, hagyatékára. Most már észre tudtam venni e vidék előttem eddig rejtett apró szépségeit. Utolsó könyvének, a “Katamát”-nak kiadását magam is támogathattam.
Sok mindent terveztünk együtt a jövőben, többek között a könyveiben említett helyszínek bebarangolását, vagy a Cserkész forrás rendbetételét. Mindezt azonban most már csak egyedül valósíthatom meg, mert Lévai József váratlanul, 2013 decemberében itt hagyott bennünket.
Az ehelyütt szereplő történetekkel az ő, a történelmi táj valamint az itt élt emberek emléke előtt szeretnék tisztelegni.
Cikkek a témában
A zselici falvak élete régen
Régen a falvak oda települtek, ahol az elsődleges életszükséglet, a
Egy forrás legendája
Szerdahelyen az Árpád utca végén jó vizű forrás fakad. Ennek