ÉPÍTÉSZET – HITVALLÁS
Bizonyossá vált számomra, hogy az, amit népi építészetnek nevezünk – hiába ítélték száműzetésre – az emberi hajlékkészítésnek korántsem idejétmúlt módja. Ellenkezőleg. Építési elvei örökzöldek, mindig is hatni fognak és mindig is használhatók lesznek, legyen szó családi házról, társasházról, vagy akár városi középületről. Hogy miért? Mert népi építészetünk, közelebbről építészetünk – hiszen mi vagyunk a nép – elvei mélyen bennünk gyökereznek: Istenadta,
kitörölhetetlen ősképek. S ha tiszavirág életű divatokkal nem fojtjuk el őket, akkor munkánkon keresztül biztonságos otthonokká alakulnak, melyek emberi
léptékűek és barátságos megjelenésűek lesznek; csupasz és kifejezéstelen falak helyett pedig imát és varázslatot sugárzó, beszédes homlokzatokkal tekintenek vissza ránk.
Ami épül, kerek egésszé „szándékozik” válni. Betegségünkből is fel szeretnénk épülni. Ha ez a felépülés nem emberé, hanem épületé, akkor a beteg épületből ugyanúgy eltávolítjuk a leromlott vagy oda nem illő épületrészeket – „méregtelenítünk”, mint teszi azt szervezetünk a böjt folyamán. Ahogy testet-lelket
étel, ital, böjt és ima épít, aképpen lelkes házakat az ember nemcsak építőanyagokból készít. Tehát ima és böjt, igen és nem, egyúttal az építészet, a szentséggel művelt építészet eszközei is. E SZeNTség nélkül sem magas SZiNTű építészet, sem valódi építész nem létezik. A ma magyar építészének feladata ebből következően nem önmegvalósító extraságok és
Igen. E vakolathímekbe vagy deszkaoromzatokba szerkesztett jeleknek olvasatuk van. Nem díszítenek, hanem megidéznek – „kevés jellel sok értelmet”.
Rivaldafény nélkül, állandó csöndes méltósággal sugározzák, mintegy ráolvasás-szerűen a bármely nemzedék Emberré válásához szükséges örök értékeket, azt, amit a mi korunk sem képes nélkülözni: magát az Élet szentségét. Teszik ezt, tesszük ezt prózába vagy népdalhimnuszba írva, s így – mint az aranykorban – zene, líra és hit a képről újra egységben megidézhető és visszaolvasható. De
„Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szívében néha elidõz
a tigris meg a szelíd õz.”
(József Atilla)
világraszóló gegek rittyentése, hanem a szó szerinti építés, azaz a gyógyítás. Mégpedig a Teremtő ölében meghúzódó falvaink és ahol még lehet, városaink
gyógyítása. Ahogy betegségeinkből leghatékonyabban az Ige által gyógyulunk, úgy épített környezetünkből leginkább az Igével testesült, Igébe öltözött házak, épületek gyógyítanak – építik emberré válni szándékozó mimagunkat. A gyógyító építésre – bennünket, építőket és építészeket – nevünk kötelez. Kétszeresen is, hiszen ha magyar vagy, küldetésed amúgy is a gyógyítás. Mert ha MaGYaR vagy, akkor Ma GYóGYíR vagy. Nem holnap, hanem ma. Mindennap gyógyír vagy.
Grátz Antal