Petőfi körte (K.Gy.)

 

Petőfi körte
(NFC: Ismeretlen)

Első leírása: ismeretlen

Érési ideje: Augusztus

2012-ben hoztam ezt az ikonikus körtét, Kovács Gyulától. Ő volt az aki a székelykeresztúri Gyárfás kúria udvarán álló, ma már elpusztult körtefának utódját felkutatta, és arról oltógallyat szerzett. A Nagykedén élő Farkas Ferenc az 50-es években járt az abban az időben tüdőszanatóriumként üzemelő épületben, és oltott a még élő fáról. Hála neki, az eredeti fajta így megmaradt. Gyula, Farkas Ferenc lányával találkozott 2012-ben, aki megmutatta neki az édesapja által nevelt fát, és amiről szaporítva nekem is juthatott egy becses példány.

Mitő ilyen különleges ez a körte? A hozzá kapcsolódó legendától.

1849 július 30-án este, ezen körtefa alatt szavalta el Petőfi az “Egy gondolat bánt engemet” című versét, majd másnap eltűnt a segesvári csatában. Az esemény és az ikonikus körtefa, Kányádi Sándor költőt is megihlette. A jeles fához írt verse az elpusztult törzs kis szentélyének kerítésén, egy márványtáblára vésve olvasható. Így szól:

” Haldoklik az öreg tanú,
Petőfi vén körtefája.
Azt beszélik ő látta volt
verset írni utoljára.”

2020-08-01T12:41:05+00:00