Gyümölcsfák oltásáról

Helybenoltás

Kicsit járatosabb kertészemberek tudják, laikusok azonban nem biztos: A magról nevelt gyümölcsfának termése abszolút lutri, sokszor egyáltalán nem hasonlít a szülőjére és annál értéktelenebb gyümölcsöt hoz. Nagy ritkán keletkezik valamilyen köpött magból/magvetésből értékes fajta amit aztán sokáig megbecsülnek. Így jött a világra pl. az először 1826-ban leírt “Jonatán” alma New York államban, az Egyesült Államokban. De vannak olyan fajták is amik emlékezete egészen a középkorig visszanyúlik, azóta kedveljük és őrizzük, oltogatjuk őket generációkról-generációkra.
Na de visszetérve a technológiához, azért, hogy ugyanolyan fánk legyen mint amiről az ízletes gyümölcsöt szedtük, azt klónozunk kell tehát, amire egy régóta bevált módszer: az oltás. Nagyvonalakban ez arról szól, hogy pl. alma esetében szerzünk alanynak való kis fát ami a gyökeret adja a házassághoz és összeforrasztjuk egy darabka vesszővel, ami arról a fáról származik, aminek gyümölcsét kedveljük. Ezt utóbbit hívjuk szakszóval nemesnek. Az alany -almánál maradva- lehet vadalma, valamilyen nemes alma magonca, vagy speciális tulajdonsággokkal (pl. törpésítés) rendelkező klón alany. Ezek sem új keletűek, eredetük egész a középkorig visszavezethető. Már akkor megfigyelték, bizonyos almák kisméretű fát nevelnek, így ilyenekre oltottakat ültettek például a kolostorkertekbe. Ezen törpésítő alanyok modern utódai az általánosak manapság az intenzív gyümölcsösökben, ám vérbeli gyümölcsészek még ma is sokszor maguk vetik a magokat, nevelnek alanyokat, vagy gyűjtik az oltandó csemetéket az erdőről, legelőről.

Oltóvesszők a hűtőből elővéve

Magam csak a közelmúltban tanultam meg oltani. Először Kovács Gyulától hoztam vadalanyra oltott fákat, aztán Tóth Győző barátom segített a beszerzett oltóvesszőim beoltásában. Az első fáim vadalanyokon voltak, azonban újabban előszeretettel oltok klón alanyokra, mert előbb termőre fordulnak és bizonyos nyavajáknak ellenállnak. Ezek között is akadnak olyanok amik szép nagy fát nevelnek és nem kell karózni őket. Almánál előszeretettel alkalmazom pl. az MM111-es alanyt . Az alanyokat ősszel, esetleg tavasszal elültetem, és egy – másfél év után oltom be ideálisan. Hagyom, hogy egy évet erősödjönek helyükön. Győző barátom az ékoltást alkalmazza sikeresen, míg magam immáron az Ölbei Misi faiskolás barátomtól tanult módszert, a lapozást alkalmazom leggyakrabban. A lényeg, hogy legyen egy módszer amit ismerünk, szeretünk, sikerélményt ad. Léteznek speciális oltószalagok, magam azonban a jó öreg szigetelőszalagot használom legszívesebben rögzítéshez.

Próbaoltás. Mielőtt élesben nekiállnék oltogatni, metszésből keletkező ágakon gyakorlom a mozzanatokat.

Az oltóvesszőket sokan közvetlen oltás előtt, kora tavasszal szednek, viszont a mostani hektikus teleknek köszönhetően sokszor előbb ébrednek fel mélynyugalmi állapotukból a fák, így könnyen lemaradhatunk az ideális pillanatról. Különösen csonthéjasok esetében lehet kritikus a begyűjtés időpontja, ezeknél amúgy is ideálisabb a nyár végén végzett szemzés. Mi február körül szedjük az alma és körte vesszőket, nedves újságpapírba csomagolva, zacskózva, címkézve kerülnek a normál hűtőbe. Itt két-három hónapig is mélynyugalomban maradnak, nem száradnak ki, alkalmasak lesznek oltásra praktikusan március hónap második felében, mikor a nedvkeringés már minden fában beindult.