A gyümölcsfák alatti talajról annak “műveléséről” írnék pár gondolatot. Manapság a leggyakoribb kiskertekben is látott technológia a fák alatti nyírt gyep. Ennek ellenkezője amikor a fák alatti részt gyepmentesen, “feketén” hagyják a földet, kultivátorozzák.
Noha mindegyiknek megvan az előnye és hátránya, ember es növény szempontjából egyaránt, nézzünk meg egy olyan verziót ami a talajnak, fának es végső soron nekünk is jó, noha nem feltétlen esztétikai megfontolásból.
Kezdjük egy igen kevesek előtt ismert ténnyel, mégpedig, hogy a növények -így a gyepalkotók is- többek között szén-dioxidot bocsátanak a talajba és e gáz koncentrációja feldúsulván, fáink gyökérzetét a mélyebb rétegekbe kényszeríti. Ezért amikor rendszerető lelkünk megnyugtatására fáink körül gyepesítünk és azt rendszeresen “szépre” nyírjuk, az egyre sűrűbb gyökérzet, különösen sekélyen gyökerező fiatal fáinkra kedvezőtlenül fog hatni.
Jobb oldalon a gyümölcsfa számára optimális gyepalkotók gyökér rendszere -kaszáló-, balról a kevésbé ideális nyírt pázsit. (Michael Phillips: Holistic Orchard)
Előnyösebb az évente egyszer vagy kétszer –lehetőleg kézzel- kaszált terület, mely természetes növényflóráját megőrzi, rovarvilágát kíméli. Közelebbről megvizsgálva az ilyen gyepet láthatjuk, hogy nem olyan sűrűn helyezkednek el benne a növények, kisebb a gyökérsűrűség, a szén-dioxid kibocsátás, van hely a talajban a fa gyökereinek.
A tápanyagok jelentős része, a fák számára legelőnyösebb szerves kötésben, a biomasszában, a szervesanyagban gazdag felső talajszintben található – ha jól csináljuk. A sűrű gyeppel takart talajon ez egyrészt ritkán jön létre, másrészt érvényesül a mélyebb rétegbe kényszerítő hatás. Elzavarjuk a terített asztaltól a gyökereket.
Fekete nadalytovek a fa gyokerzonajaban. Arnyekoljak a pazsitfufeleket, helyet biztositanak a fa gyokereinek is. (Fotó: Michael Phillips: Holistic Orchard)
Ha feketén hagyjuk a földet a humusz réteget áldozzuk fel és talaj tápanyag szolgáltató képességét romboljuk le, a növény “infúzióra” szorul (lásd a következményeket: műtrágya biznisz). Az infúzió hatására viszont egy gyengébb “immunrendszerű” növényt kapunk ami utána sokkal inkább a védelmünkre szorul. A kultivátorozott föld a fiatal fáknál ugyan átmenetileg előnyös lehet, de hosszú távon, mesterséges tápanyag visszapótlás nélkül nem tudunk megfelelő vitalitású gyümölcsfát nevelni.
Fontos tudni, hogy a gyümölcsfák eredetileg erdő, illetve erdőszéli növénytársulások alkotó elemei voltak. Itt a talaj gombákban gazdag. Méghozzá annyira, hogy mérések szerint körülbelül tízszer annyi gomba van egy pl. almafának ideális talajban mint baktérium. A szukcesszió korábbi fázisainál- mint amilyen a zöldséges kertünk és a gyepünk- a baktériumok dominálta talaj a jellemző. Ez a zöldségeinknek ideális nem a fáinknak. Ahogy egyre több lignin tartalmú fásszárú növény jelenik meg a természetes folyamatban, ilyen – olyan kórók, aztan cserjék es végül fák, a lignin lebontására szakosodott gombák kerülnek túlsúlyba a földben ami a fáink számára előnyös. Ennek a folyamatnak a hatására a gombák által módosított talajkörnyezetben a nitrifikáló baktériumok visszaszorulása miatt a nitrát (NO3-) előállítás módosul és túlnyomórészt a fásszárúak számára előnyösebb ammónium (NH4+) formában válik elérhetővé a nitrogén, ami ráadásul a humusz részecskék nagy részben negatív töltése miatt képes az ammónium kationt magához láncolni, nincs kimosódás veszély, hosszabb távon elérhető. A réti növénytársulás már eggyel előrehaladottabb állapotot képvisel a nyírt gyepnél, az egyszikűek mellett a kétszikűek is jelen vannak a rendszerben, árnyékolnak, karógyökereket növesztenek, több hézag keletkezik a humuszrétegben, gombákban gazdagabb környezetté válik.
A kezdetek.
Ám még mindig nem ez a legideálisabb gyümölcsfáink számára. Figyeljük meg az erdőszéli növénytársulások jellemzőit és az ott jelenlévő környezetet, talajt. Itt-ott vihartól letört ágak, kidőlt fák korhadnak, embermagasságú csalán fogad, bodza bokrok, tüskés szeder és társaik, imitt-amott vadgyümölcsökbe is botolhatunk. Ez az a “wellness” környezet amit a fáink leginkább szeretnek és ezt mesterségesen, legcélszerűbben, ligninben gazdag mulcs anyag és az erdőszél lágyszárú növényeinek telepítésével-megőrzésével érhetjük el. A mulcs anyagok között is legjobb az úgynevezett “ramial woodchips” ami ~7 cm átmérőnél kisebb lombhullató fák es cserjék viszonylag friss apritékát illetve darálékát jelenti. Ebben a szén-nitrogén aránya ideális, mikró es makró elemekben gazdag és gyorsan komposztálódik. A fák vastagabb részeiben –fűrészárú- sokkal magasabb a szén aránya, lassabban bomlik le, talajhoz keverve a nitrogén elvonás, pentozán hatás is jelentkezik a keverés mélységében. Csak később a rákövetkező évben kezdjük érzékelni jótékony hatását. Az örökzöldek daráléka egy bizonyos arányon túl -kb. 20%- nem előnyös a lombhullató fáink számára, azt örökzöldeknél használhatjuk fel. Más gombafajok szakosodtak a lombhullató és más az örökzöldek lebontására és nekünk elsősorban az előzőkre van szükségünk, az általuk a lebontás után keletkező humusz alkotókra mint pl. a huminsav és a fulvosav.
Torma a Fehér cseresznyém tövében. Árnyékol de egyúttal bőven jut hely a cseresznye gyökereinek is.
Összefoglalva, gyümölcsfáink számára a forgatás mentes, gombákban, humuszban, szerves anyagban gazdag, porózus talaj az ideális és ennek elérése kellene legyen a cél, hogy minél erősebb “immunrendszerű” fákat nevelhessünk. Ez a kiindulási pont.
