Mi emberek, fénytől függő lények vagyunk. Amikor az esztendő kereke nyár felé fordul és külső világunkban növekszik a fény, vele párhuzamosan bennünk is növekszik a jóság, a szeretet, és az ingyen kegyelem. Amikor az esztendő kereke a sötét hónapokba merül és szűkölködik a fényben, ezzel párhuzamosam szűkül bennünk a hit, a remény és a szeretet. És bizony szűköl bennünk az aggodalom, erőt vehet rajtunk a félelem, a kétségbeesés és a borúlátás. Ha odakint borúsabbak a nappalaink, úgy mi is hajlamosabbak vagyunk a borúlátásra, ellenben ha odakint derűs az Isten szabad ege, mi is derűsebben látjuk a világot. A fény nemcsak kedélyállapotunkat és hangulatunkat, hanem pillanatnyi jövőképünket is befolyásolhatja. Talán nincs is ember, aki odafigyelve, ezt magán meg ne tapasztalta volna.
Nyelvünk ismeri a sötét alak vagy az elborult tekintet kifejezéseket, csakúgy, mint a világos beszédet. A fény nemcsak fizikai jelenség, hanem egyben erkölcsi, értékrendi fokmérő is. A kettőt egymástól elválasztani tilos és életveszélyes. Erkölcsi ill. tudományos szétválasztása törvényszerűen az emberség halálához vezet. Nincs külön tudományos és külön erkölcsi megközelítés, illetve ha van, az a pusztulásba visz, hiszen az emberség egységes.
Tehát mi emberek nemcsak fénytől függőek, hanem bizony fényből valók is vagyunk. Amikor odakünn a külső teremtett világban a nappalok egyre rövidülő folyamata egyszer csak megáll és megfordul, azaz megszületik, újjászületik a fény, a világosság, akkor bennünk emberekben is megszületik a Fény, a Világ Világossága. Vagyis a megtapasztalható titok nem egyszervolt, hanem örök: a kis Jézus, a Jézusság, vagyis a Jóság minden karácsonykor nemcsak odakünn, hanem kivétel nélkül minden emberben megszületik, függetlenül attól, hogy tud-e róla vagy sem. Kivétel nélkül! Ez örömhír! Örömhír mindenkinek, mert a Világ Világossága, miként a nap sugára, nem személyválogató: az előző évben elkövetett mulasztásainktól és vétkeinktől függetlenül, mint a Jóságra való képesség, újjászületik bennünk, várva felnevelését, e képesség kibontakoztatását.
Örömhír, mert törli (vétkes) múltunkat, hiszen új időszámítást vezet be: új esztendő, új időszak számítása kezdődik Vele, az ő születésével, nem pedig január elsejével. Születésének ünnepe nem egy hajdanvolt szupersztárra történő emlékezés, hanem ez a történet rólunk szól, bennünk játszódik. Ezért várjuk a kisdedet, ezért énekeljük: „Fel nagy örömre, ma született,…”
A Karácsony tehát az öröm ünnepe. A túláradó öröm érzékeltetésére nyelvünk a következő kifejezéssel él: „Madarat lehet vele fogatni.” És itt jön be, pontosabban itt repül be a képbe a kerecsensólyom. Tudniillik e madárral madarat szoktak fogatni. Másrészt tény az is, hogy eleink karácsonykor fiatal kerecsensólymokat röptettek, nyilván az ünnep felett érzett örömükben. A sólymot gyorsasága, villanása a fényhez teszi hasonlóvá, a fiatal sólyom ezért idézheti meg a most született fényt.
Azonban kellett legyen a kerecsennek egy általánosabb képi jelentése is. Hiszen nem lehetett mindenkinek sólyommadara, mégis látható módon a karácsony a kerecsenről lett elnevezve, valószínűleg még a Krisztust megelőző időkben. Nyelvünk erősen képi beszédű, gondoljunk csak becézéseinkre, virágjelképeinkre, pl. „rózsám, violám” vagy a „galambom, tubicám, gerlicém” megszólításokra. A következő sorokat Sylvester János veti papírra 1541-ben, bibliafordításhoz írt jegyzeteiben, virágénekeink képi beszédére utalva:
„Az ily beszédvel tele a Szentírás, melyhez hozzá kell szokni annak, az ki azt olvassa. Könnyű kediglen hozzászokni az mü népünknek, mert nem idegen ennek az illyen beszídnek neme. Íl (azaz él ) illyen beszídvel naponkid való szólásban. Íl ínekekben, kiválkíppen a virágínekekben, melyekben csudálhatja minden níp a magyar níp elmíjinek éles voltát az lelísben, melly nem egyéb, hanem magyar poézis.”
Egy másik XVI. századi írott emlékünk, az Érdy kódex is segítségünkre siet, a Szentháromságot magyarázván: „Az wr isten zemeelben harom (,) allatban egy.” Azaz az Úristen személyben három, állapotában pedig egy. Állat szavunk a középkorban még kettős jelentésű: állapotot is jelent, úgy mint pl. asszonyi állat, állapot, szemben pl. a hajadon vagy az áldott állapottal. Állapot szavunk majd csak a nyelvújítás találmánya.

Közelítve tehát kerecsen szavunk többletjelentéséhez, a kerecsenmadár átvitt értelemben állapotot, méghozzá szárnyaló lelkiállapotot is jelentett. Egészen pontosan átszellemült lelkiséget, hiszen ez képes megemelkedni és sólyomként lecsapva a tettek mezejére leereszkedni.
Hogy nem kitaláció mindez, bizonyítja egy középkori legendamagyarázat is, melyben a sassal, azaz sas tulajdonságokkal ábrázolt Szent János apostolt és evangélistát a következőképpen magyarázzák: „ Vala pedig Szent János olyan mint a sas, mert miként az a magasban szárnyalva a nap fényében fürdik, úgy gyönyörködik Szent János evangélista is az isteni világosság ragyogásában, s miként a sas prédát látva alácsap, úgy csap le Szent János is az isteni magasságból a rászoruló emberi lelket meglátván.”
Mi lehet tehát az az emberi tett, amely a karácsonyi örömben, kerecsenmadárként, isteni magasságba emelkedik, majd lecsap? Nem más, mint az örömima. Nem a kérő ima, nem egy célszemélyért vagy valami célért mondott könyörgés, hanem a túláradó örömből fakadó ima. Az ima emelkedés. (Szógyökük is azonos.) Ez a fajta megemelkedés sem hiábavaló, az örömima is célra, „prédára” talál, még ha nem is látjuk. Ez a fajta ragadozó, ez a „keresem-madár” is lecsap, s akit elragad, az elragadtatásba esik. Igen, az ima pályagörbéjét, munkaútját nem látjuk, mégis, az igével való teremtés a leghatékonyabb erő. Gondoljunk csak Krisztus gyógyításaira. Vagy ha nem hisszük, a negatívjából rögtön megértjük: anélkül, hogy tettleg bántalmaznánk, pusztán szavainkkal maradandó sérüléseket vagyunk képesek egymásnak okozni. A negatív teremtésről a népdal is énekel: „Mert az átok helyet keres, azt fogja meg, kit érdemes.” Megfontolva mondjunk jót, s jól, akkor beszédünk megemel és teremtő erővé válik. De tágabb értelemben ima az alkotás is, sőt, az emelkedett életvitel is.
Tömörítve tehát: a karácsonyi kerecsenröptetés ajándék. Viszontajándék magyar módon egy örömajándékért: „magyar poézis” a bennünk is megszületett Világ Világosságáért.

Pécs, 2009. december 31.
Grátz Antal